Védekezési Szabályzat

2020. május 31-től visszavonásig az alábbi rendelkezések betartása mellett látogathatók az istentiszteletek:

  • az alkalmak előtt és után alapos szellőztetést és fertőtlenítést kell végezni;
  • az istentisztelet időtartama alatt az ajtók és lehetőség szerint az ablakok nyitva maradnak;
  • a bejáratnál kézfertőtlenítőt kell elhelyezni, amelyet a helyiségbe belépőknek használniuk kell
  • a templompadokban vagy székeken úgy kell helyet foglalni, hogy – az egy háztartásban élőket leszámítva – a személyek között minden irányban legalább 1,5 m távolság biztosított legyen;
  • a liturgiai szolgálatot végzők kivételével az istentisztelet egész ideje alatt (az énekek és válaszok alatt is!) mindenkinek viselnie kell az arcát elfedő maszkot/sálat/kendőt, erről szükség esetén a gyülekezet gondoskodik;
  • az istentiszteletek rövidített liturgiával és csökkentett számú, illetve versszakú énekléssel folynak;
  • mindenki a saját énekeskönyvét használja, a templomi énekeskönyvek helyett fénymásolt éneklapokat kell kiosztani, ezek az istentisztelet után hazavihetők; minden alkalomra új lapot kell nyomtatni
  • a veszélyhelyzet ideje alatt úrvacsoraosztáskor a közös kehelyből inni nem szabad: az ostyát a borba mártva kell venni; az ostyát érintésmentesen kell a gyülekezet tagjainak átadni;
  • offertórium gyűjtése a kijáratnál elhelyezett persellyel, a szokásos módon történhet;
  • minden alkalmon megfelelő számú szervező és segítő vesz részt, akik a Védekezési Szabályzat betartásáról gondoskodnak.

Gerendás, 2020. 05. 21

Tóthé Svecz Valéria                                              Zsíros András
felügyelő                                                              lelkész