Jn 6,30–40:
³⁰Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? ³¹Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” ³²Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. ³³Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. ³⁴Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret! ³⁵Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. ³⁶De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. ³⁷Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; ³⁸mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. ³⁹Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. ⁴⁰Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

Jézus példáját követve a keresztyén közösségek gyakran maguk is osztanak ételt. Ez az az ajándék, ami legmélyebben gyökerező igényünkre ad választ, és ami életünk legelső szeretetkapcsolat-élményéhez vezet vissza bennünket: a bennünket tápláló édesanyához. Ha étellel kínálnak bennünket, akkor azt egyértelműen pozitív közeledésként értelmezzük, gondoljunk csak bele, még az állatvilágban is működik, hogy étellel lehet odacsalogatni, motiválni, rávenni valamire az élőlényeket.

A szeretetet igyekszik tehát kommunikálni az egyház a lehető legegyetemesebb nyelven akkor, amikor ételt ad: akár egy szeretetvendégség keretében a gyülekezet tagjainak, akár egy adománygyűjtő kampány keretében, templomkerítésre helyezett ételdoboz segítségével vagy helyben főzött melegétel osztással rászorulóknak. De a legnagyobb kérdés ilyenkor, ami szerintem a legtöbb ember fejében megfordult már legalább egyszer: el lehet-e ezzel érni bármit azoknál az embereknél, akik ilyenkor elfogadják az ételt, meg lehet-e őket szólítani Krisztus evangéliumával is, tekinthető-e ez missziós alkalomnak? Vagy csak egyszerűen jóllakatunk mi is ötezer embert?

Jézus csodájának híre ment. Nem véletlenül. Amikor az emberi lehetőségek szűk korlátai  közül kitörve a kevéssel elégített meg sokakat, akkor a tömeg egyszeriben azt érezhette, hogy hiszen akkor megvan a megoldás az élet legnagyobb problémájára! Nem kell tovább küzdeni a megélhetésért, nem kell dolgozni, nem kell törni magunkat, nincs több koránkelés, éjszakázás, aggodalom és szorongás – egyszerűen csak oda kell menni Jézushoz, amikor megéhezünk, jóllakunk, aztán mehetünk vissza a megszokott életünkbe. Jézus azonban nem ezért jött.

Nem a megélhetés gondjait akarja tőlünk elvenni. Nem a küzdelmeinktől akar felmentést adni. Nem a gondtalan, láblógató életet hozza el nekünk, ahol ő majd megold mindent helyettünk. Ő önmagát adja, hogy nekünk életünk legyen. De milyen életünk?

Amikor a szarvasi gyülekezetben vasárnap megtöltik a gulyáságyút, és kiosztanak 300 adag meleg ebédet azoknak, akiknek talán napok óta ez volt az első főtt étel a szájában, miért érezzük, hogy ez szép és jó és helyes dolog? Amikor Békéscsabán a jaminai templomnál, vagy Gyulán vagy Sopronban betesz valaki egy csomag tésztát vagy egy konzervet az ételadomány-dobozba, miért érezzük, hogy bárki is veszi ki majd onnan, jó helyre kerül? Azért, mert érezzük, hogy Jézus erre tanított minket. Az érdek nélküli, önzetlen szeretetre.

Jelen lehet ez persze sok minden másban is. Egymásért való kitartó imádkozásban, abban, hogy biztatjuk a másikat a nehéz pillanataiban, hogy a magukra maradottak mellett állunk, hogy megvédjük a kiszolgáltatottakat. Végtelen lehetne a felsorolás, hiszen a szeretet lépten-nyomon ott lehet az életünkben, meghatározhatja a gondolatainkat, döntéseinket, céljainkat. Ez kell, hogy tápláljon bennünket.

És épp ez a lényeg. A szeretet úgy táplál, hogy végül azzal lesz tele a szívünk, és azt tudjuk mi is adni magunkból. Jézus nem azért adta a szeretet példáját, hogy egyszerűen csak jóllakjunk vele, hanem azért, hogy mi ugyanígy azt adjuk magunkból. Így válhatunk élő kenyérré: amit nem csak egyszer lehet megenni.

Jézus élő kenyér. Amikor az úrvacsorában hitünk szerint valóságos testét és vérét vesszük magunkhoz, nem fordult még meg a fejedben, hogy miért nem fogy el soha? Hogy lehet az, hogy kétezer éve eszik a keresztyének a testét, és még mindig van belőle? Úgy, ahogyan az öt kenyérből és a két halból lakott jól ötezer ember, ahogyan a pusztában vándorló Izráel minden reggel össze tudta szedni a tábor körül a mannát, vagy ahogy a sareptai özvegy olajoskorsója sem ürült ki: a szeretet végtelensége táplálja.

Ez az a mennyei kenyér, amiről Jézus beszél. A felülről jövő ajándék, a földi, múlandó életen kívülről jövő, örök eledel. Aki ezt eszi, maga is ennek forrásává válik. Ezért akarja Jézus, hogy hozzá akarjunk tartozni. Azt mondja, aki hozzá megy, nem éhezik meg, és aki benne hisz, nem szomjazik meg soha. Nem, hiszen immár eggyé válva ővele, magunk is ennek a végtelen szeretetnek a forrásává válhatunk.

Kenyeret adunk, és vele szeretetet, és azt a hitet, hogy legközelebb is adhatunk mindezekből. Mert nem fogy el soha, végtelen, és örökre velünk marad. Meg lehet enni ezt a kenyeret úgy is, hogy csak aznapra lakjunk vele jól. De ha hittel vesszük magunkhoz, élő kenyérként, magunk is a részévé válunk. Olyan életünk lesz, amely sokakat jóllakat. Sokakat táplálhat szeretetével. Mindeközben ő maga sosem fogy el. Mert bár a test előbb-utóbb megtörik, mégis győzelmes feltámadással hagyja hátra az elmúlást, a halált.

Jézus az élet kenyere. Akiből egy morzsa sem vész kárba. Mi vagyunk ezek a morzsák. Töredékek, akik Jézusban eggyé válva mégis táplálhatnak soha ki nem fogyó szeretettel, míg a hozzá kötő kapocs, a hit végül elvezethet mindannyiunkat abba az életbe, ahol már nem lesz szükségünk táplálékra, mert Istenünk örök dicsőségében ragyoghatunk az idők végezetéig. Ámen!

 

Imádkozzunk!

Urunk Jézus Krisztus, te vagy az az élő kenyér, amely a mennyből szállott alá, és a te tested az, amit adsz a világ életéért. Taníts minket megbecsülni minden falat földi kenyeret, amit asztalunkra adsz, és minden élő igét, amellyel lelki asztalunkat megteríted. Köszönjük, hogy csodák történnek ott, ahol a tanítványok neked engedelmeskednek, és adják, amit tőled vettek. Segíts minket, hogy ne csak fogyasztói, de továbbadói is lehessünk a lelki kenyérnek. Adj élő hitet, hogy javára lehessünk egymásnak szeretetben, és országod növekedhessen mindnyájunk életében. Kérünk Urunk, add Szentlelked mindnyájunknak, hogy élhessünk dicsőségedre értelmes, tiszta és hasznos életet! Ámen!